Heni lakása

Heninek a szülei megvásárolták ezt a lakást, de bebútorozni már neki kellett. Nagyon költséghatékonyak voltunk. Az édesanyja házán már dolgoztam, így ismertük egymást.
Megkért, hogy segítsek.
Az az igazság, hogy kitűnően szórakoztunk közben.
Igazán csak a fekete – fehér színpárban volt biztos. A nappalit ennek megfelelően rendeztük be. Vadásztuk a leárazásokat. Az erős kontrasztot a nőies tapétaminta és a piros dísztárgyak semlegesítik.
A hálószobában az egyszerű fehér bútort egy merész lilával dobtuk fel. A csillár és a tükör fekete. Tehát egy csavarral az eredeti színpárt behoztuk ide is. Bájos ötlete volt a gázcsőröl lógó kép és a karányonyi égősor. Az ágymögé csíkozást és keskeny vízszintes tükröt tettünk.
Vagány, fiatalos lett, mint a tulajdonosa.
A konyhához nem nyúltunk, csak egy kerti asztalt tettünk be 2 székkel.Az ablakra lapfüggöny került. Vagy ennyi, vagy szétszedjük az egészet. Több hely akkor sem keletkezett volna.
Ez egy nagyon jókedvű munka volt. Sokat nevettünk és kreatívan dolgoztunk együtt.

heni lakás 1 lakberendezés főkép Gézárt Judit lakberendező

Tulajdonos véleménye

Nagyon élveztem a közös tervezgetést és \beszerzést\ lakásom berendezésekor. Nagy segítség volt, hogy bár hagytál kibontakozni és rám bíztad milyen stílusban szeretném berendezni a lakást, mégis terelgettél amikor egy egy darabbal bakit lőttem volna. Segítettél kiválasztani mi mivel illik össze és hogy milyen jól mutat egy kis színnel feldobni a fekete-fehér színeket. Jó volt együtt vásárolgatni. Úgy érzem neked is köszönhető, hogy ennyire szeretek itt lakni és igazi otthon lett belőle. Még egyszer köszönöm!

Heni

Fényképek

– kattints a képekre a nagyításhoz –

Vissza a galériához

Gézárt Judit lakberendezés lakberendező
2017-09-11T19:42:42+00:00